Én jeleket hagyok a világban magamról!
Jeleket a filmekben, a gazdaságban, az időjárásban, a földrengésekben és a tűzben. Sok jelet hagyok h megtalálhassatok!
Ekkor egy látomást láttam, emberek bolyongtak szerte a világban, és a szemük egy átlátszó és egyben láthatatlan, ragacsos valamivel le volt ragasztva, és hiába hagyott Isten jeleket, ők ebből semmit nem vettek észre, mert vakok voltak!
Akkor egy tüzes szekeret láttam ami hirtelen lejött a mennyből. Akkor azt mondta az Úr:
Ahogyan Illést fel tudtam vinni testben magamhoz, ahogy akkor megmutattam nektek hogy ez lehetséges, úgy fog eljönni az én „szekerem” újra, és egy szempillantás alatt elviszi az én menyasszonyomat. Azokat akik készen vannak.
Mikor ezt hallottam láttam egy mennyei szekeret, ami mindig pont akkor volt amennyi embert el kellett h vigyen. Tágult és ha kellett tudott szűkülni is, de mindenkit vártak h felkerüljön rá.
Integettek az angyalok a menyből! Hívogattak, mindenkit szerettek volna felültetni rá, hiszen lehetséges h mindenki felférjen.
Képzeljétek láttam a barátnőm anyukáját is aki már elég idős korú! Őneki is külön integetek az angyalok!(Lehet h Jézus szószerint nemsokára jön?)
Azt gondolom Isten nagyon nagyon várja h imádkozzunk, közbenjárjunk az emberekért, bizonyságot tegyünk nekik, mert hamar vissza fog jönni.
Azután láttam egy látomást, ami hasonló volt Ezékiel látomásához:
Ezékiel 37:
1.
Lőn én rajtam az Úrnak keze, és kivitt engem az Úr lélek által, és letőn engem a völgynek közepette, mely csontokkal rakva vala.
2.
És átvitt engem azok mellett köröskörül, és ímé, felette sok vala a völgy színén, és ímé, igen megszáradtak vala.
3.
És monda nékem: Embernek fia! vajjon megélednek-é ezek a tetemek? és mondék: Uram Isten, te tudod!
4.
És monda nékem: Prófétálj e tetemek felől és mondjad nékik: Ti megszáradt tetemek, halljátok meg az Úr beszédét!
És én prófétálék, a mint parancsolva vala nékem. És mikor prófétálnék, lőn zúgás és ímé zörgés, és egybemenének a tetemek, mindenik tetem az ő teteméhez.
8.
És látám, és ímé inak valának rajtok, és hús nevekedett, és felül bőr borította be őket; de lélek nem vala még bennök.
9.
És monda nékem: Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondjad a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jőjj elő lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!
10.
És prófétálék a mint parancsolá. És beléjök méne a lélek s megéledének, s állának lábaikra, felette igen nagy sereg.
11.
És monda nékem: Embernek fia! ezek a tetemek az Izráel egész háza. Ímé, ezt mondják: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk!
12.
Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izráel földjére.
13.
És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitándom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem!
14.
És adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek, és leteszlek titeket a ti földetekre, és megtudjátok, hogy én, az Úr, szóltam és megcselekedtem, ezt mondja az Úr Isten.
Embernek fia! ezek a tetemek az Izráel egész háza, Azt láttam h ez a gyülekezet magyarországi helyzete sok helyen! De ahogy imádkoztunk láttam azt is ahogy a csontok egymáshoz illesztődnek, stb és végül a tetemek megélednek!!
Azt kaptam: Most úgy érezhetjük magunkat, mintha a pusztában bolyonganánk. Minden nap kapunk mannát ugyan (vagy még azt sem mindig mindenki) és túl éljük a próbákat… De nekünk ígéreteink vannak!
Isten azt akarja h az ígéret földjére jussunk!!
Mik is ezek a csontok? Azt mondja az ige: mi a Krisztus teste vagyunk, és rész szerint van bennünk az ismeret…
Azt gondolom most itt van az ideje annak h keresse mindenki a Szellemi kapcsolatokat!! keresse mindenki h ő melyik csonthoz kell kapcsolódjon, ki az akihez ő legjobban tud kapcsolódni , ki az akivel a legjobban tud együtt imádkozni, evangelizálni, akármit szolgálni, szervezni, együtt csinálni mert ha így megtalálja mindenki a maga helyét :
Fel fog állni a TEST ! És mivel ez Krisztus Teste, a Szellemi ajándékokon keresztül Isten fog uralkodni!
(tul. képpen erre várunk ugye?)És az Ő uralkodása által minden akadály el tud mozdulni, és el tud jönni az Ő dicsősége, és bejutunk az Ígéret földjére!!
2011. szeptember 18., vasárnap
2011. április 10., vasárnap
Leírom azt mit álmodtam ma éjjel:
Álmomban repültem!
De nem csak úgy mint a mesében, hanem éreztem mikor repülök az Isten akarata, és tetszik neki!
mikor repültem éreztem a Szent Szellem körülvesz, és repít, és Isten közben megdicsőül!
merthogy egyébként ez lehetetlen dolog ...
Nagyon jó volt! Csak az volt a baj,h nem repült velem senki. Aztán: egy lány nagyon beteg lett, és szóltak nekem is h imádkozzunk érte. Imádkoztunk is, de nem volt a szívünkben hit a gyógyulásra.
Akkor azt találtam ki: repüljünk oda az illető ablakába, és ha látja h Isten csodát tesz, akk. lesz hite a saját felépülésre, és így ha imádkozni fogunk érte, ő a maga hite által meggyógyul majd.
Ugyanis isten adott nekem olyan kenetet is, h ha valakinek a kezét megfogom a repülés kezdetén akkor az is szállni tud.
A gondok ott kezdődtek, ha a legközelebbi barátnőm sem merte magát elszánni a kezdő lépésre, mert nem bízott benn h fenn fog maradni a levegőben.
Álmomban ez egyébként nekem is minden alkalommal hit harc volt, és tudtam, ha megijednék, akkor ugyan úgy süllyedni kezdenék mint Péter a hullámokon.Akár le is tudnék zuhanni. Ezért minden alkalommal az Istenbe vetettem a bizalmam, azt akartam h Ő megdicsőüljön újra, betöltekeztem Szent Szellemmel, h csak véletlen se jussanak eszembe rossz gondolatok, és repülés közben mindig csordultig volt a szívem isten iránti tisztelettel, az ő nagyságával, szeretetével.
Meg akartam ezt tanítani a barátnőmnek, de ő annyira félt, h nem merte egyszer sem megpróbálni...
Felébredtem,
és Isten el kezdett beszélni velem a hitről, h az mennyire fontos! H a hitünk Istenből lesz, h a Szent Szellem által cselekszünk akkor nagy dolgokat, és h Isten menyire örül annak, ha ennyire bízni tudunk benne!
Hit ajándékát azoknak adja, akik nem a saját dicsőségüket keresik, hanem Isten imádói. És akik szerelmesek Istenbe!
Akik vele együtt tudnak majd szárnyalni! Azért, mert Őt szeretik! És akik meg fogják cselekedni Isten gondolatait. mert neki szüksége van ilyen bátor emberekre,
nélkülük Ő sem munkálkodhatik.
Ábrahám is ilyen hit hős volt, és mivel hitt Istennek ez tulajdoníttatott neki igazságul!
Azt mondja az ige nincs nekünk saját igazságunk, de Ábrahámnak a hite igazságul tuladoníttatott .
Pl. mikor könyörgött Isten előtt Sodomáért...azt mondták a mennyben: igaza van! legyen úgy ahogy kéri!
Isten vágyik erre a feltétel nélküli átadásra! Saját magunkat adjuk át neki! Csak imádjuk dicsérjük, szeressük Őt azért aki Ő! nem az ajándékaiért, csak saját magáért! és az ilyen embereken keresztül fog sok csodát véghez vinni!
Luk. 17:33.
Valaki igyekezik az ő életét megtartani, elveszti azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti azt.
Szóval ezt álmodtam
GBU

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)