2012. december 2., vasárnap

Miközben imádtuk az Urat látomásban megláttam Jézust! Oda jött közénk! Fehér ruhában volt, kitárta a két karját felénk és azt mondta: Én elhívtalak! Nekem mondta, de olyan volt mintha mindenkinek szólna. Arra gondoltam h mondani fog még valamit, elmondja h mennyire meg fog segíteni, v félreállítja az ellenségeimet..de semmi mást nem mondott, és a végén eltűnt... azon gondolkoztam h vajon hogyan értsem ezt a mondatát? Később értettem meg h ez mit is jelent amit mondott Jézus: Ő elhívott bennünket, és bátran lépjünk ki, kezdjük megtenni az első lépéseket,utána a második lépést és így tovább!! És akkor, mikor szükségünk lesz rá, Ő jönni fog az erejével és megbizonyítja rajtunk a védelmét!Nem kell félnünk, mert Ő hívott él és velünk is marad. nem kell biztatásra várni, v emberekre, mert Ő lesz tűzfal körülöttünk!

2012. november 26., hétfő

Imádkozás közben láttam ezt a látomást: Jézus közöttünk volt, és tűz égett körülötte, és ez a tűz rajtunk is volt, a követőin. Akkor halottam egy hangot ami ezt mondta: megindítom a földet! És angyalokat láttam repülni. Tudtam ha megindul a föld akkor nagy nehézségek lesznek, ezért vártam h jönni fog az elragadtatás. Isten azonban ezzel kapcsolatosan nem mondott semmit, pedig ott állt közöttünk. Viszont látni kezdtem a földindulások füstjét.Először mindent elborított! Mikor lassan felszállt akkor először ködösen, majd egyre élesebben kezdtem látni kirajzolódva a gyülekezetet! Szorosan egymás mellett álltunk.Teljes egységben! Egyformák is voltunk, mint egy papírból kivágott füzér.Ez azt jelentette h nem a saját akaratunkat akartuk megvalósítani, v egzisztenciát építeni, hanem Jézus volt egyedül fontos az életünkben, és az h Ő mit akar. Csak Rá néztünk! Megmozdultunk, és akkor teljesen egyszerre léptünk! Alattunk hatalmasan rengett a föld!! Ahogy a gyülekezet lépdelt , ebben az egységben, az fenséges látvány volt! Nem céltalanul mozdultunk meg! Megtapostuk a föld magaslatait! Még dolgunk volt itt! ahogy mozdultunk még a Föld is érezte a hatalmat a talpaink alatt! Közben a nehézségek voltak a földön, de a gyülekezet csak Rá nézett! Aki csak a nehézségeket látta: kihullott a sorok közül.De aki hallotta amit Jézus mondott,az nem veszett el!

2012. október 14., vasárnap

Volt néhány napja egy álmom: álmomban kaptam egy próféciát h árvíz lesz. De az árvíz késett. Az emberek ennek ellenére hittek nekem, és nézték az életem h vajon én h készülök erre az eseményre? Különböző helyekre utaztam, éltem az életem, és az emberek mindig kérdezgettek, mit is kell most tenniük? És mindig magyaráznom kellett, h magas helyekre kell menniük. És a magas épületek közül nem mind lesz jó, mert az árvíz olyan nagy lesz, h egyes épületek alapját lehet ki fogja mosni és hiába mennek fel az ötödik v huszadik emeletre, maga az épület el fog pusztulni, Lehet az is h nem, de nincs semmiféle garancia h azok biztonságosak maradnak az árvízkor. Felébredtem és azt gondolom azt jelentette az álom itt van az ideje betöltekezni szent szellemmel (talán mint az 5 okos szűz??) ezáltal magas helyekre fogunk feljutni az Úrnál. Lehet emberi dolgokban is bízni: pénz, hatalom, bármilyen magaslat, de nincs garancia h ezek meg fognak maradni az árvíz idején...