2012. november 26., hétfő

Imádkozás közben láttam ezt a látomást: Jézus közöttünk volt, és tűz égett körülötte, és ez a tűz rajtunk is volt, a követőin. Akkor halottam egy hangot ami ezt mondta: megindítom a földet! És angyalokat láttam repülni. Tudtam ha megindul a föld akkor nagy nehézségek lesznek, ezért vártam h jönni fog az elragadtatás. Isten azonban ezzel kapcsolatosan nem mondott semmit, pedig ott állt közöttünk. Viszont látni kezdtem a földindulások füstjét.Először mindent elborított! Mikor lassan felszállt akkor először ködösen, majd egyre élesebben kezdtem látni kirajzolódva a gyülekezetet! Szorosan egymás mellett álltunk.Teljes egységben! Egyformák is voltunk, mint egy papírból kivágott füzér.Ez azt jelentette h nem a saját akaratunkat akartuk megvalósítani, v egzisztenciát építeni, hanem Jézus volt egyedül fontos az életünkben, és az h Ő mit akar. Csak Rá néztünk! Megmozdultunk, és akkor teljesen egyszerre léptünk! Alattunk hatalmasan rengett a föld!! Ahogy a gyülekezet lépdelt , ebben az egységben, az fenséges látvány volt! Nem céltalanul mozdultunk meg! Megtapostuk a föld magaslatait! Még dolgunk volt itt! ahogy mozdultunk még a Föld is érezte a hatalmat a talpaink alatt! Közben a nehézségek voltak a földön, de a gyülekezet csak Rá nézett! Aki csak a nehézségeket látta: kihullott a sorok közül.De aki hallotta amit Jézus mondott,az nem veszett el!