2010. október 10., vasárnap

Látomás:

Többen ki voltak állítva egy folyó partjára.(mint annak idején a zsidók, h belelőjék őket a Dunába.)Ők nem erőszakkal mentek oda, csak úgy ott voltak, és tébláboltak a parton. Ott álltak, és az egyiküket már be is célozta valaki távcsöves puskával egy a folyópart másik oldalán álló citadella szerű épületből. Láttam a fején a lézer pontot.
azt kérdeztem ez mi?
Ahogy kérdeztem azt jutott eszembe, h ez a katolicizmus, vagyis a vallásosság.
Növekedni akar a gyülekezet, de egy szint után ez a szellem nem enged annyira tovább nőni.
Megtorpanunk, mert egy új áttörés kell. Ő jól bevette magát a környéken, már évezredek óta jó kis bástyái vannak errefelé. (Tanultam, h a győri püspöki palota (vagy a templom?) egy római szentély alapjaira épült! egy prófécia alapján!)
És azért lövöldözget Citadellákból a szemközti hegy tetejéről ránk.

Azt kérdeztem ha ez igaz, akkor mit kell tennünk?
Akkor láttam egy másik látomást, h úgy kell nekünk építkezni, mint Nehémiás idejében,úgy kell építeni a várost, h egyik kezünkben a kardnak kell lenni. Tehát munkálkodni, és imádkozni imádkozni.

Eztuán a látomás után beszélgettem valakivel, mi is a vallásosság szelleme? Ő azt mondta a vallásosság szelleme álmosító szellem.Mondtam h az egy gyilkos szellem az ölte meg Jézust is.
Azután tovább gondolkoztam ezen, nem tudott kimenni a fejemből.
Akkor jutott eszembe, h a vallásosság volt ami az inkvizíciót létrehívta!
A vallásosság volt az is ami a reformációt tönkretette. (v. az is)
Mi történt ott? Luther megvilágosodott az igéből, de aki "továbbvilágosodott" (baptisták)simán a vízbe fojtották!

Ők megvilágosíttattak ugyan de a szellemtől NEM SZABADULTAK MEG!!
Ezért végül is az újra előtérbe került!!!

A vallásosság miatt volt képmutató Péter. Pl.
És a vallásosság volt, ami akarta akadályozni őt is h menjen a pogányokhoz! De Isten szólt neki! és hála Istennek az felülírta a vallásos gondolkozást!!
stb.
És akkor újra látni kezdtem az a látomást amit a reggeli imádkozás közben láttam.
És akkor láttam h a vallásosság szellemével nem kell nekünk felvenni a harcot,
(legalábbis most nem)
mert abból nagy bajok lehetnének, de MI SZABADuljUNK MEG TELJESEN a vallásosságtól!!
Mert az utolsó időkben...az Úr házának hegye a hegyek fölé emelkedik! Felül emelkedik a dombokon, halmokon!! És ha bennünk élő hit van, akkor Maga az Úr háza fog épülni rajtunk keresztül.
Mert nem emberi vélemény, hanem a szent Szellem vezeti, az építkezést!
(mert az a jó ha az Úr építi a házat!!-mert ha nem ....hiába vigyáznak az építők...!)

És az ÚR HÁZÁNAK HEGYE hegyek fölé!! emelkedik!!
Minden országban ahol egy vallásos eszme erős, ott üldözik a kereszténységet!

Pl Ókorban Efezus :Pált megkövezték
(az sem véletlen h az az efezusi templom,- ami tönkrement egy földrengésben, meg a hívők imájától, és keresztény lett a város több száz évig -az ókori világ egyik "csodájának számít ma !
miért pont az?
egy másik (a hétből!) építészeti csoda a Szemiramisz függőkertje.Milyen érdekes! ez mutatja akár a mai uralkodó szellemiségeket!szerintem)
Vagy Rómában is üldözések voltak! vagy most az iszlám területén vagy Koreában..
stb stb.

De ha mi lerázzuk magunkról ezt a szellemet és megtagadjuk és követjük a Szent Szellem vezetését, akkor Isten házát fogjuk építeni, és az meg van írva, h felül fog emelkedni minden halomnál! És akkor nem leszünk annyira céltáblája az ellenségnek.
Mert mi leszünk felül! mi leszünk magasan!
Ésaiás .55
2. Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, a mi meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben.
3. Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek,

Éreztem h Isten szellem szinte vonja a szívemet és az ő népe szívét az igéhez!
Hallgassatok, hallgassatok reám,...
Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, Von húz, szinte csábít, h menjünk oda hozzá! Szinte el akar csábítani minket a problémáktól, a saját gondolatainktól, világtól, stb...

Éreztem a Szellemet, és halottam a szelének zúgását, h oda akar vinni az ő igéjéhez. Aztán folytattam az olvasást:

és szerzek veletek örök szövetséget, -> Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint. !!

itt megálltam és azt éreztem a Szellem valamit mondani akar: ? De mit? Mi az h örök szövetséget szerez? Dávid miatt?
És akkor azt értettem meg, h bár Jézusban az újszövetség mindenkire vonatkozik, aki Jézus vérében megmossa magát, de velem, veled, XY-al mindenkivel egy személyes szövetséget akar szerezni az Úr!! Egy olyan szövetséget ami: ÖRÖK!!! De ezt nem tudjuk, csak akkor ha megyünk utána keressük őt, érdek nélkül szerelemből, Pl. olvassuk az igét csak azért mert szerelmesek vagyunk Istenbe, (vagy szerelmesek akarunk lenni)
és akkor egyszer mikor talán nem is számítunk rá, mint egy szerelmes vőlegény nekünk személyesen egy személyes szövetséget ajándékoz!!
Egy ígéretet, egy rhémát!!
Ami örök! Ahogy Ábrahámmal is örök volt. Dávid miatt, mert mi a Dávid magvából is vagyunk!!

Ez olyan fantasztikus!!!

olvastam tovább: 8. Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!

Anélkül h Isten igazán kijelentené magát nekünk nem tudjuk őt megérteni, mert megmondta: nem olyanok a mi gondolataink mint az ővé!
A mi utaink sem nem olyanok mint az övé!

9. Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!
Szóval: gyakorlatilag elérhetetlen. Az eget a földről látjuk ugyan de el nem érhetjük.

De utána így folytatja: 10. Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:

A menny leszáll azokhoz akik keresik ŐT! (mert az eső az az égben van) De nem csak egyszerűen leszáll, megáldja az emberek életét!
Ő azt is meg akarja adni amit mi nem is tudjuk h kérnünk kellene!.

megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:
Nem csak áldottak de gyümölcsözőek is leszünk,!! Az Isteni természet fog bennünk akkor megjelenni!
Adni akarunk, hiszen a fának nem kell a gyümölcs! Az másoknak kell!
De milyen nagyon!
A magvetőnek magot ad! de az éhezőnek kenyeret!!

2010. június 16., szerda

Ma éjjel egy régi éneket juttatott eszembe az Úr

A szövegét akkor nem értettem pontosan, csak annyit tudtam, az utolsó időkről szól, és arról h mindenhol bajok lesznek, de a hívők örüljenek mert Isten nemsokára jön, és h közöttük van.

Még ez az ige is eszembe jutott éjjel:
Megszárad a fű elhull a virág, DE aki Isten akaratát cselekszi: Megmarad örökké!

Leírom ide a dalszöveget is:

Nem rejtetik el a hegyen épített város!


Több az a tenger fövényénél amit az Úr most készít!

Nézd ahogy jön a hegyeken át! Jön seregével, Kérubokkal, és nincsen aki megállíthatná!

Sionból hatalmas szél jő ki! Erős forgószél!

Készülj a meglátogatásodra te föld ! Készülj te föld!

Kinyitom a kapukat! Megindítom hamar a földet! Megindítok azon minden népet! Minden nemzetet!

Mégis? Kicsoda olyan mint az Úr a mi Istenünk aki feltűrte erős karját?

Örülj és vígadj Jeruzsálem! Harsogj Izrael! Az Úr a király közötted van, az igazság jön el!


Huh
egy kicsit félelmetes...
Főleg h ma a hiradóban hallottam ami Francia országban történik, meg pl. ami a Balaton mellett...stb
El is döntöttem, h felteszem ide ezt a próféciát..
De Jézus velünk lesz, nem fog elhagyni! Minket meg tud őrizni.

2010. június 7., hétfő

június 03.

Mikor nyelveken imádkoztam, többször ismételtem az öngyilkosság szót.
Nem csak ezen a napon, hanem már régebb óta.
De nem tudtam h mi akar ez lenni. Ma kaptam rá választ is.

Az ha azt várjuk h a kormány tesz értünk valamit, vagy bármelyik politikus vagy állam az olyan mint ha öngyilkosságot követnénk el.
A mindenkori kormányzatokért imádkozni kell, de a segítséget Istentől kell várni!

A mi segítségünk az Úrtól van! Aki teremtette az eget és a földet!

Nem lenne jó ha úgy járnánk mint a második világháború elején a zsidók. Sokan közülük nem tudták elképelni, h a helyzet annyira el tud majd romlani.
Nekünk Istentől el kell kérnünk egy stratégiát amit Ő fog kijelenteni. Ez nem azt jelenti h ne imádkozzunk a kormányokért stb.
De ne tőlük várjunk segítséget! Ne bennük reménykedjünk! Hanem az Úrban!

április 14.

Magyarország fölött egy helyen nyitva lett az ég, és láttam, ahogy Isten ereje, dicsősége, hatalma áradni kezdett az országba.
Arra gondoltam először: ha ez igaz, akkor most sokkal jobb dolgok fognak következni!
Ez egyébként igaz is,
de nem úgy ahogy először gondoltam.
Ahogy kezdett lejönni Isten ereje, láttam felkavarodni egy hatalmas fekete felhőt is.A gonoszság felkavarodott ami itt volt eddig az országban, (lappangott, olyan mélységekben is amit nem sokan gondoltak,)és igyekezett felvenni a harcot Istennel.Védeni kezdte a területet, amiről azt gondolta hogy az övé.
Nagy háború kezdődött, ami a látható világban úgy fog realizálódni, hogy nagy, esetleg félelmetes gondok fognak rátörni egyes emberekre, de ez fel fogja rázni a kereszténységet, és akik igaziból szeretik Jézust, össze fognak fogni, és szét fog törni a vallásosság fala közöttük, ami nem engedte őket egymást szeretni.
Azért kerülnek egymáshoz közelebb a hívők, mert a problémák miatt, kénytelenek együtt imádkozni.Hirtelen rájönnek hogy szükségük van egymásra.
És az is láttam, hogy Isten az övéit mindenkor diadalra fogja vezetni ezekben a harcokban, és az ő ismeretélnek illatát meg fogja jelenteni általuk!